Tökéletes főnök

Ella minden reggel 5.20-kor kelt. Felvette áttetsző harisnyáját, fekete szoknyáját, gondosan kivasalt fehér ingét. Tűsarkú és számos kellemes kiegészítő ékesítette a kompzíciót. Nagyon odafigyelt, hogy rendben legyen minden. Odabent ő diktálta a divatot. A sofőr érte ment, és ő vitte haza...Reggel három kávét ivott. Ebéd után kettőt. Fél hétre bent volt az irodában. Este 10.40-kor még dolgozott... Elszántságot, gyorsaságot, precízséget követelt. Mindent most, rögtön, azonnal. A gondolatában nem olvasni-kijavíthatatlan vétek. Sokszor nem ebédelt, sokszor órákkal előrébb hozott egy megbeszélést. Sokszor mély hangú, szomorú, fájó, de hihetetlen nyugodt beszélgetést folytatott alkalmazottaival. Erre rendszerint a fent említett elvárások valamelyikének nem teljesítése miatt került sor. Ha elbocsátásra került sor, egy szóval elintézte. "ENNYI". Ezt mondta akkor is, ha nem tetszett egy kis részlet. Olyan lenéző, kiábrándító, rideg ez a kifejezés. És még ez után legyen jó terv? Jó csapatszellem? Élethez való kedv? Na és dolgozáshoz? Nem volt, aki egy évig bírta volna a cégnél...

Liz 24 éves volt. Legalább 24 évvel fiatalabb Ellánál. Pálya kezdő, friss diplomás. Szerencsét akart próbálni. Több helyre beadta az önéletrajzát. Elsőként ide. Visszahívták. Nem fűztek hozzá túl sok reményt. Se stílusa, se szépsége, se ismerőse, se gyakorlata nem volt. Pont elég ok, hogy ne vegyék fel sehová. Hétfő reggel bement. Meg volt beszélve. Ella ránézett, megkérdezte hogy hívják, mit keres a cégnél, majd a jól bevált, idegtépő hanghordozásával, szívének minden kegyetlenségével annyit mondott: "Ennyi". Liz elmondta, hogy lehetetlen, hogy így működjenek a dolgok, hogy a műköröm hiánya miatt, vagy az L-es ruhaméret miatt ne vegyenek fel egy kitűnő, nagy tudású, dolgozni akaró nőt. Ella visszahívatta. A többiek figyelmeztették a lányt. Szóltak neki, hogy ne nagyon reménykedjen, ne élje bele túlságosan magát a helyzetbe, hátha mégsem sikerül minden az eltervezettek alapján. Így lett. Sokáig volt ott. Nagyon sokáig dolgozott ott. Senki sem gondolta volna. Nehezen rázódott bele. Megváltozott. Korán kelt, későn feküdt. Mellette családja is volt. Nem egy egyedülálló, szingli nőről beszélünk, akinek semmi dolga csak a munkájával kell foglalkoznia. Nem. Ő nem ilyen volt. Számtalan felé kellett volna szakadnia, több helyen ott lenni egyszerre. Persze nem tudott. Ez az egy dolog ne m ment neki. Mégis sikerült valahogy mindig megoldania. Nem egyszer és nem kétszer lett volna szüksége egy alteregóra, egy hasonmásra, vagy ikertestvérre. De ő, egyedülálló, különleges nő volt. Olyan feladatokat látva el, amiket mások nem tudnak, ami más számára véghezvihetetlennek tűnt. Ő mind megoldotta. Csak józan ész, memória, és folytonos rohanás kellett hozzá. Semmi más. Az egyetlen nő, akinek sikerült megtenni a lehetetlent, az egyetlen, akire rámosolygott a főnöke (megjegyzem egyetlen egyszer), az ő volt. Az egyetlen, akit hónapok után nem szidott le minden reggel-délben-este Ella, És az egyetlen, akivel bizalmas információkat osztott meg. Mindezt persze csak közel egy év munkaviszony után. Érthető azonban, hogy miért.

Tehát milyen a tökéletes főnök?
Olyan, mint Ella!
Olyan, aki szigorú, akinek van tekintélye, aki mellett igenis rohan az élet, naprakész vannak a dolgok, minden úgy halad, ahogy haladnia kell. Olyan ember, akire felnéznek az emberek, s ez a felnézés már félelemmé alakul át majdnem. Aki irányít, aki tempósan diktálja a dolgokat, aki ki nem látszik a tennivalók közül (erre valók az asszisztensek és beosztottak). Egy olyan valaki, aki a mában él, de a holnapot tervezi. Aki hónapokkal előrébb jár, mint ahol kellene. Akit nem rendít meg családi tragédia, egy válás, vagy a síró gyerekek. Olyan, aki követel, aki tisztelet óhajt, aki kocsonyaként remegteti meg minden hozzá betérő alacsonyabb rendű egyént. Akinek a hangvétele szánalmat ébreszt, aki nyugodt lelkiismerettel alázza porig a beosztottakat. Aki nem mosolyog, nem bizalmaskodik, de nem is üvöltözik senkivel.
Ilyen, Ella.

És hogy szeretjük-e az ilyen főnököt? Ez nem kérdés. Utáljuk. Mi, hétköznapi emberek, amikor ott vagyunk Liz helyében gyűlöljük Ellát. Mert kihasznál, mert semmi kedvesség nincs benne, mert nem nevetünk együtt ebédszünetben. DE(!) hálásnak kellene lennünk, hogy mellette dolgozhatunk. Ha nem ő a főnök, akkor bizonyára nem haladnánk sehová, senki nem dolgozna, a munkahelyi pletykák fellendülnének, nem lenne fiatalos a cég korszerkezete, örökös fecsegés, nyafogás venné kezdetét. Mindenki Ellát nyaggatná a piti kis kérdéseivel. Bár Ő nem foglalkozik ezekkel, így próbál önállóságra nevelni. Kérdezzen valaki mástól. De ne a főnöktől. Ő a tiltott gyümölcs, a mérgeskígyó, és az almafa egyaránt. Aki pedig almát szakasztani kíván, annak "Ennyi".